0

Arató Krisztián mesterfodrász Budapest

Budapesten dolgozik Arató Krisztián mesterfodrász, aki olyan kimagasló teljesítményt tett, mint még Magyarországon senki sem. Ő lett az első és egyetlen fodrászvilágbajnok. Ezen kívül még többször nyert országos és nemzetközi fodrász versenyt mind férfi, mind pedig női szakágon. Most Őt fogjuk kicsit részletesebben bemutatni Önöknek.

Arató Krisztián mesterfodrász Budapest

Arató Krisztián mesterfodrász Budapest

Arató Krisztián mesterfodrász Budapesten született, és a Dallos Ida Szakmunkásképzőben tanulta a fodrász szakma alapjait. Később érettségit, majd 2003- ban pedig mestervizsgát tett. Pályája innen már csak felfele ívelt, hiszen Nemzetközi zsűri diplomát is szerzett, 2008 pedig már az OKISZ vizsgabizottságának vizsgaelnöke volt. A tanulás, és a fejlődés azonban szerinte se állhat meg ebben a szakmában soha.

Arató Krisztián, budapesti mesterfodrász éppen ezért, folyamatosan képezte magát tovább. Újabb Nemzetközi zsűri diplomát szerzett, ezúttal női szakágban, majd 2009-ben WorldSkills szakértői vizsgát tett le. Csak hogy teljes legyen a kép, 2012- ben a Nemzetközi zsűri diplomát ezúttal férfi kategóriákban is már megszerezte. Sikeres pályafutása mindenkinek biztosíték lehet arra, hogy ha hozzá betérnek, hajuk végeredménye csak is tökéletes lehet.

Arató Krisztián mesterfodrász, fontosnak tartotta, hogy az általa megszerzett tudást át is adja a jövő nemzedékének, így megalapította az Arató Fodrász Akadémiát, és nem csak egy oktató lett itt, de a művészeti részleg vezetője is. Krisztiánnal Budapesten a Vörösmarty utcában találkozni.

  
Iktatva: Mesterfodrász Budapest Címkék: , , , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Mesterfodrász 2013