0

Bordás László mesterfodrász Budapest

Budapest egyik egészen kiváló mesterfodrászát, és az Ő munkásságát fogjuk most bemutatni Önöknek. Ő nem más, mint Bordás László mesterfodrász, aki igazi fodrász dinasztiába született bele, és azóta is családjával dolgozik együtt. Már egészen fiatalon segédkezett a szalonban, igaz akkor még csak a hajat seperte össze, és még csak 12 éves volt, mikor először adtak a kezébe a szülei fodrász ollót.

Bordás László mesterfodrász Budapest

Bordás László mesterfodrász Budapest

Bordás László, budapesti mesterfodrász szüleivel és testvérével dolgozik együtt a szalonjukban. Nem volt kétséges, hogy erre a pályára lépjen, hiszen szüleinek hála gyorsan megszerette ezt a korántsem könnyű hivatást. A korábban csak férfifodrászatként működő szalonban lassan már tíz éve női fodrászat is van. Olyan neves mestere volt, mint Tárnoki László (bár Ő csak Laci bácsiként emlegeti), aki mellett a szüleitől kapott tudása még többet tudott fejlődni.

Bordás László mesterfodrász szalonja 1990- ben nyílt Budapesten, Ők voltak az elsők, akik a rendszerváltás után kiváltották a vállalkozói engedélyüket. Nem csak hajvágásra, vagy épp frizurakészítésre lehet hozzájuk betérni, de bátran számíthatnak rá a bizonytalanabb vendégek frizuraválasztásban is. Ehhez nélkülözhetetlen az, hogy ne csak megfigyelje a vendég külső vonásait, de megismerje a személyiségét is.

Bordás László mesterfodrásszal tehát Budapesten, a Kossuth utcában lehet találkozni. Bátran bejelentkezhet hozzá férfi is, nő is, hiszen mind a két nemnek igazán kiváló frizurát tud kreálni a több éves tapasztalatával és rutinjával. Válasszák tehát bátran a Bordás családot, ennyi kiváló fodrász egy helyen csak jót jelenthet!

  
Iktatva: Mesterfodrász Budapest Címkék: , , , , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Mesterfodrász 2013